A Megyei Jogú Városok Szövetségének szakmai javaslatait érdemes volt összegyűjteni, rendszerezni, és a szakminisztériumok figyelmébe ajánlani.

Ezzel az együttműködéssel mintegy 35 milliárd forintnyi településfejlesztési pályázatot nyitott ma a Kormány.

Négy új felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Széchenyi 2020 oldalon.A ma közzétett felhívások térségi, decentralizált gazdaságfejlesztést, a foglalkoztatás növelését szolgálják, és a munkavállaló lakosság helyben boldogulását támogatják.

A magyar területi közigazgatás elmúlt években lezajlott reformja a térségi és helyi fejlesztéspolitikát is átalakította. Ebből a szempontból a legfontosabb a területfejlesztési törvényben rögzített változás, az, hogy a megyék és megyei jogú városok erős tervezési és területfejlesztési feladatköröket kaptak.

A TOP elsősorban az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, az önkormányzatok gazdaságfejlesztési és azzal összefüggő város- és településfejlesztési akcióit támogatja.

A „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés” felhívás célja, hogy olyan, a fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedések valósuljanak meg a megyei jogú városok területén, amelyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi környezet kialakulásához. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:
20,688 milliárd Ft.

„A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” felhívás célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1,867 milliárd Ft.

Az „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” felhívás célja, hogy a háziorvosi szolgálatnak–, a fogorvosi szolgálatnak, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásnak és a védőnői szolgáltatásoknak helyt adó épületek/épületrészek fejlesztésére, újak építésére nyújtson támogatást annak érdekében, hogy az egyes településeken minden lakos számára hozzáférhetővé váljanak az egészségügyi intézmények szolgáltatásai. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7,408 milliárd Ft.

A „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” célja, hogy új szolgáltatások infrastruktúrájának megteremtésével, új férőhelyek kialakításával és a már működő ellátások infrastrukturális fejlesztésével - a Szociális törvényben és Gyermekvédelmi törvényben - nevesített szolgáltatásokat tegyen elérhetővé a szolgáltatás-hiányos településeken élők számára. A nappali szociális ellátások (elsősorban magasabb szükségletű célcsoport ellátása), család- és gyermekjóléti szolgálat/központ fejlesztése esetén a minőségi fejlesztés mellett további cél a férőhelyek bővítése új intézmények létesítésével, illetve a már működő szolgáltatások férőhelyeinek bővítésével.

A támogatandó szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások: étkeztetés, közösségi ellátások, házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás, utcai szociális munka, nappali ellátás, család- és gyermekjóléti szolgálat/központ. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4,77 milliárd Ft.

Fenti pályázatokra legkorábban 2016. január l6-tól adhatják be támogatási kérelmüket a támogatást igénylő megyei jogú városok önkormányzatai, önállóan vagy konzorcium formájában.

A fejlesztések az Európai Unió és a Kormány társfinanszírozásában valósulnak meg.

További információ: https://www.palyazat.gov.hu/

(Miniszterelnökség)