Bejelentkezett:
Adatmódosítás
Főoldal
Mi is az a LEADER?

Röszke

 

 

Kiadvány:

Röszke a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban

 Projektlátogatások:

Röszke

Röszke község Szegedtől délnyugatra a Tisza gyálai holtága, valamint a Szerb Közrársasággal közös országhatár között helyezkedik el.

 A község 3600 ha-on terül el, lakóinak száma 3402 fő. Területén található az ország egyik igen fontos és nagy forgalmú határátkelőhelye. Az ország déli kapujának nevezett röszkei határátkelő meghatározza a település fejlődését, így az átlagosnál lényegesen nagyobb a szolgáltatást, ellátást nyújtó vállalkozások száma.

 Már 1432-ből okleveleken fellelhető a település létezése, akkor még Recke néven. A XVIII. században dohánykertészek lakták, valódi településsé akkor fejlődhetett, amikor 1950-ben önállósult az addig Szeged város kapitányságaként működő falu. Ma is jellemző a kiterjedt tanyavilága, ahol négyszáz tanyás ingatlan található. Röszke címere a község múltjára, elhelyezkedésére utal: a Tisza közelségére, a gazdag földekre, a halászfalu múltra, a paprika és dohánytermesztésre. A jellegzetesen mezőgazdasági településen a község majdnem minden lakója kötődik valamilyen formában a mezőgazdasághoz. A fűszerpaprika termesztése átfogja a falu gazdasági életének szinte teljes vertikumát. Az ipari tevékenységeknek jó része is a paprikához kötődik. Több vállalkozás foglalkozik a fűszerpaprika feldolgozásával és értékesítésével. A hagyományos kézi feldolgozás már a múlté, de a faluban kora ősszel sétáló vendég még mindig láthat a házak falára száradni felaggatott pirosló paprikafüzéreket. Jellemző a hajtatásos és a szabadföldi zöldségtermesztés (retek, sárgarépa, paradicsom, étkezési paprika, vöröshagyma) melyet rendszerint a nagybani piacokon értékesítenek a termelők.    

Utolsó nagy beruházásként a csatornázást valósította meg az önkormányzat. A község önkormányzata a rendszerváltás óta több nagy volumenű, fejlesztési célú beruházást valósított meg: szennyvíztisztító építése Domaszék önkormányzatával közösen, új rendőrőrs átadása, több mint 80 millió forintos beruházással modern, az EU szabványoknak is megfelelő óvoda építése, teleház létesítése, a művelődési ház külső felújítása és sorolhatnánk még a községben lakók kényelmét és komfortérzetét biztosító kezdeményezéseket.

 

Röszke térképe az Európai Uniós támogatások tükrében:

Roszke.JPG  

 

Kapcsolódó link:

www.roszke.hu

Algyő Deszk Dóc Domaszék
Ferencszállás Klárafalva Kübekháza Röszke
Sándorfalva Szatymaz Tiszasziget Újszentiván
Szeged-kt
 

Warning: include(inc/_error.php): failed to open stream: No such file or directory in /home/www/delinapfeny-hacs.hu/index.php on line 86

Warning: include(): Failed opening 'inc/_error.php' for inclusion (include_path='.:/usr/local/share/pear') in /home/www/delinapfeny-hacs.hu/index.php on line 86