Bejelentkezett:
Adatmódosítás
Főoldal

Hírek

Aktuális szabályozások és határidők a mezőgazdaságban

2010-04-23
Megkezdődött a területalapú támogatások igénylésének előkészítése, így a gazdáknak mostanság kell felkeresniük a falugazdászokat, hivatalokat


.

Az területalapú támogatást május 15-ig igényelhetik a termelők. Ehhez azonban a falugazdásznál, illetve az agrárkamarai tanácsadónál át kell venni a támogatás igényléséhez szükséges iratokat., Szegeden a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatalt kell felkeresni” – tudtuk meg, az ÚMVP ügyfélszolgálati szaktanácsadótól Oláh Rajmundtól.

A 2010-es területalapú támogatások igénylése során a tavalyi jelszavak és kódok érvényesek, ezért a 2009-ben megkapott tájékoztató levelet magukkal kell vinniük a gazdáknak. Szükséges továbbá a földhasználati lap is és a tavalyi a területalapú támogatás MVH-határozata. Természetesen ez nem vonatkozik azokra, akik megváltoztatták jelszavukat. Azok, akik tavaly nem igényeltek területalapú támogatást, azoknak is új jelszót kell igényelniük, melyhez a szükséges nyomtatványt a falugazdásztól vagy az agrárkamarai szaktanácsadóktól kérhetik.

A minimális igényelhető területméret parcellaszinten 0,3 hektár, kivéve gyümölcsös, ahol 0,3 hektár kérelemszinten. Szántó esetében pedig a területnek minimum 1 hektárnak kell lennie

Fontos tudni azt is, hogy aki agrár-környezetgazdálkodási támogatást (AKG-t) nyert, azoknál a területazonosítási kérelem benyújtásának határidejét május 15-ére módosították. A rendeletben szereplő ritka növényeket termelők pedig kiegészítő támogatást is igényelhetnek, ám ehhez a falugazdásztól igazolást kell kérni, amit postai úton el kell küldeni az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalba (MVH). Ökológiai termesztés esetén pedig az erről szóló igazolást kell postázni, szintén az MVH-ba. „Akik pedig környezetvédelmi vagy természetvédelmi gyeptelepítésben vesznek részt, azoknak be kell küldeni a művelési ág változásról a földhivatali igazolást az MVH-ba” – tette hozzá.

Algyő Deszk Dóc Domaszék
Ferencszállás Klárafalva Kübekháza Röszke
Sándorfalva Szatymaz Tiszasziget Újszentiván
Szeged-kt