SajtószobaFormálódik a vidékfejlesztési hálózatForrás: Napi
2008/10/15 08:04
Ahogyan az unióban is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a mezőgazdasági tevékenységek támogatása mellett a vidékfejlesztés, úgy Magyarországon is: az Új Magyarország vidékfejlesztési program (ÚMVP) keretében mától lehet a támogatási igényeket benyújtani négy, a vidéki lakosság munkahelyteremtését, életkörülményeit érdemben javító támogatási jogcímre. A mikrovállalkozások, a kisebb, ötezer fő alatti települések turizmusa fejlesztésének támogatása mellett lehetőség lesz a vidéki örökség megőrzését segítő, a falvak közösségi tereit, közterületeit megújító, valamint helyi piacok létrehozását, fejlesztését célzó beruházásokhoz forrásokat elnyerni. A most megjelenő felhívásokra - az ÚMVP keretében a célra 130-140 milliárd forintot különítettek el - a korábban elismert 96 helyi vidékfejlesztési közösség tagjai igényelhetnek támogatást. Emellett várhatóan januárban a Leader közösségek számára is megjelenik egy újabb intézkedés, amely első körben további mintegy 50 milliárd forintos forrást biztosít az igénylők számára. (A Leader közösség egy adott térség partnerségi összefogása a fejlesztési programok közös kidolgozására és megvalósítására; a kiválasztottak szinte az egész országot lefedik).
A szaktárca a felhívások és a lehetőségek megismertetése érdekében 19 megyét érintő tájékoztató programot, valamit az ÚMVP-vel kapcsolatos információk közzététele érdekében önálló honlapot indított. Emellett a helyi közösségek, önkormányzatok, önkormányzati társulások és vidéki kisvállalkozások, de a civil szervezetek, egyházak és gazdálkodók is számíthatnak majd a most alakuló Magyar nemzeti vidékfejlesztési hálózat (MNVH) szakembereinek segítségére a pályázatok, támogatási kérelmek összeállításában, a vidékfejlesztést és azon belül is a Leader programot érintő aktuális felhívásokkal, eseményekkel kapcsolatos legfrissebb információk megszerzésében. Ennek érdekében a regisztrált magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek, önkormányzatok, gazdasági vagy szakmai kamarák, érdekképviseleti szervezetek és Leader akciócsoportok az érdeklődésüknek megfelelően összeállított elektronikus hírlevelekben értesülhetnek az őket érintő legfontosabb információkról, de érdeklődhetnek majd a hálózat működését kistérségi szinten segítő, helyi vidékfejlesztési irodákban is. A cél végső soron az, hogy a vidékfejlesztési szereplők információs hálózatának kialakításával, valamint az önkormányzatok, a társadalmi és gazdálkodó szervezetek közötti együttműködés elősegítésével eredményesebbé váljon az európai uniós és kormányzati vidékfejlesztési célok megvalósítása és a támogatások hatékony felhasználása. Az MNVH létrehozása uniós kötelezettség; a szervezet szorosan együttműködik majd az Európai vidékfejlesztési hálózattal is, a hálózat működését pedig az ÚMVP technikai segítségnyújtásra elkülönített keretéből finanszírozzák. Gyurcsány Ferenc kormányfő Glatz Ferenc akadémikust kérte fel a hálózat elnökének, aki miniszterelnöki megbízottként a vidékfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat ellátó minisztériumokkal együttműködve látja el a feladatot.
A Magyar vidék napjaForrás: forrás: FVM.hu
Magyar Vidék Napja A helyi vidékfejlesztési közösségek 2-3 milliárd forint forrásból fejleszthetik térségüket . Magyarország vidéki arculata olyan lesz, amilyenné a vidékfejlesztésben résztvevők formálják - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a Magyar vidék napja című rendezvényen. A miniszterelnök elmondta: a helyi vidékfejlesztési közösségek 2-3 milliárd forint forrásból fejleszthetik térségüket. Emellett a leghátrányosabb helyzetű 30-40 térség még további 3-4 milliárd forintra is számíthat.
Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára hozzátette: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében a vidékfejlesztés és a Leader program finanszírozására összesen több mint 250 milliárd forint áll rendelkezésre.
Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy a vidékfejlesztési projektek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásaiból, valamint az Új Magyarország Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében rendelkezésre álló pénzösszegekből együttesen valósíthatók meg.
A miniszterelnök szerint a vidéki közösségek az elmúlt évszázadban meggyengültek, ezért azok erejét újra helyre kell állítani, ahol szükséges, újra kell építeni.
Ehhez, a kormányfő szerint az szükséges, hogy az emberek higgyenek önmagukban, valamint terveik megvalósíthatóságában. Az elképzelések formába öntéséhez viszont nélkülözhetetlen a helyi közösségek összefogása. Mindez pedig nem valósítható meg a helyi közösségek motorjai, azaz több olyan ember részvétele nélkül, akik a helyi közösségeket mozgatni, motiválni tudják a célok elérése érdekében.
Gyurcsány Ferenc szerint megegyezésre van szükség mind a falu, mind a város, mind pedig a feltörekvő generáció, mind pedig a szülők nemzedéke között. Ennek érdekében minél kevesebb pártoskodásra és több befogadókészségre van szükség a helyi közösségekben - mondta.
A vidékfejlesztési programok hivatalos elindítását jelző rendezvényen Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára úgy látja, a vidékfejlesztési programok megvalósítása a helyi stratégiai tervek elkészítésével nem befejeződött, hanem éppen elkezdődött.
A rendezvényén 96 helyi vidékfejlesztési közösségnek átadták a Leader akciócsoporttá nyilvánítást igazoló dokumentumot.
Az ünnepség végén a hét régiót szimbolizáló hét helyi közösségnek a miniszterelnök, az FVM államtitkára és szakállamtitkára adta át a Leader települést szimbolizáló táblát.
Forgács Barnabás jelezte: a helyi vidékfejlesztési közösségek, amelyek megkapták a Leader akciócsoport elismerést, olyan közösségeket kell hogy alkossanak, amelyek a helyi célokat helyben meg tudják valósítani. A programban összesen több mint háromezer magyar település vesz részt, 12 ezer helyi szereplőt vontak be a helyi közösségek munkájába.
Benyújthatók az ÚMVP pályázatokForrás: MTI
Benyújthatók az ÚMVP pályázatok
2008. 10. 20. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidékfejlesztéshez kapcsolódó programjaira október 18-ától nyújthatják be pályázataikat az érdeklődők - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a programok indítását Forrás: MTI
|
|
![]() |


































