Bejelentkezett:
Adatmódosítás
Főoldal
Mi is az a LEADER?

Deszk

 

Kiadvány:

Deszk a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban

 

 Projektlátogatások:

Deszk

Deszk Csongrád megyében, Szegedtől 4 kilométerre fekszik a Románia felé tartó 43-as nemzetközi főútvonal mellett.

 Deszk növekvő lélekszámú település, jelenleg 3.401 lakója van. Elsősorban Szegedről költöznek ki sokan. Népességének mintegy 5 százaléka szerb nemzetiségű.

Minden utcánk aszfaltos és Szeged Deszk között már kerékpár út is kiépült. Deszken található Sportcsarnok, és nagy területű Szabadidő Park. 1998 szeptemberétől Faluház is üzemel, amiben helyet kapott a könyvtár, a művelődési ház, a teleház és ahol ismét működik a mozi.

Az 1884-ben épült klasszicizáló Gerliczy kastély épületében jelenleg a Mellkasi Betegek Szakkórháza található. Kilenc hektáros parkjában kivételes méretű kocsányos tölgyek láthatók. Varga Imre, Vass Károly és Kovács Ferenc szobrai díszítik az épület melletti tó és barlang környékét.

2005 őszén pedig már az új Egészségházat vehették birtokba a deszkiek. 2007 márciusáig Uniós támogatással kiépült a település egészére a szennyvízhálózat. Az ország kulturális életében a szerb kultúra egyik fellegvárát található Deszken és a Nemzetközi Kulturális- és Gasztronómiai Fesztivál helyszíne is, melynek keretében 2008-ban már kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Polgármesterek Nemzetközi Főzőversenye.

Deszk térképe az Európai Uniós támogatások tükrében:

 deszk.jpg

 

Kapcsolódó linkek:

 

www.deszk.hu

 

www.iranymagyarorszag.hu/info/deszk/

Algyő Deszk Dóc Domaszék
Ferencszállás Klárafalva Kübekháza Röszke
Sándorfalva Szatymaz Tiszasziget Újszentiván
Szeged-kt