Bejelentkezett:
Adatmódosítás
Főoldal
Mi is az a LEADER?

Szatymaz

 

 

Kiadvány:

Szatymaz a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban

 

Projektlátogatások:

Szatymaz

Szeged több tanyai kapitányságából, a várostól 16 km-re északnyugatra 1950-ben létesített tanyaközség.

1676-ban említik először írásos emlékekben: egy II. József korabeli térképen a Szeged- Kistelek közti postaállomás (lóváltó hely, ma a Postakocsi csárda működik benne) neveként szerepel. A XVIII. század első felében szegedi lakosok foglaltak itt állattenyésztés céljából földeket és építettek szállásokat, amelyek később állandóan lakott tanyákká fejlődtek. Később homokon szőlőt, majd szőlőhögyeket telepítettek.. A Budapest- Szeged vasútvonal kiépítése után az 1880-as évektől a szatymazi szőlők a szegedi polgárcsaládok kedvelt nyaralóivá váltak. A mai település magja is ezt követően alakult ki és épült meg a templom 1902-ben helyi és Szeged városi közadakozásból.

Európa-hírű őszibarack-kultúráját néhány oltványokat honosító, nemesítő kisparaszt és tanyai tanító tevékenysége alapozta meg századunk elején. A Fehér-tó környéki szikes legelőkön kiterjedt juhtenyésztés folyt. Ma a mezőgazdaságban dolgozók megélhetését elsősorban a szőlő- és gyümölcstermesztés, őszibarack, továbbá a fóliás zöldség- és virágtermelés biztosítja. A mintegy 4300 lelkes lakosság fele külterületen él. Ma már a lakosság jelentős része Szegedi munkahelyeken dolgozik. A belterület fejlődése főleg az őszibarack és a gyümölcstermesztésből származó jövedelmeknek köszönhetően az 1960-as évek elején vett nagy lendületet, amikor egész utcasorok alakultak ki, majd az 1980-as évektől Szeged városából történő kiköltözéssel folytatódott, és a rendszerváltást követő megtorpanás után napjainkban is folytatódik. Mára jellemző, hogy a külterület infrastruktúrával ellátott területein, nagyobb telkeken is épülnek új családi házak. A település széles utcarendszerű előkertes családiházas beépítésű, sok zöld területtel, jól kiépített közműhálózattal.

Szatymaz a Pusztaszeri Tájvédelmi körzethez tartozik, az országos Kék Túra alföldi szakasza halad át rajta. Az E 75-ös út mentén haladva láthatjuk a Szatymazi temetődombot, mely több ezer éves magaslata a tájnak, a mellette elhaladó úton közelíthető meg a Fehér-tó melletti nagy kilátó, ahol tavasztól július közepéig figyelhető meg a közeli "Korom szigeten" élő danka sirály költése. Közép-Európa egyik legnépesebb madárszigete ez. E szigeten megtalálhatók szerecsen sirály, halász csérek, cankók, sárszalonkák, bíbicek, vadkacsák, tőkés récék, kárókatonák, réti héják és rétisasok, kócsagok, gémek és szárcsák.

Szatymaz térképe az Európai Uniós támogatások tükrében:

 

Szatymaz.JPG 

 

 

Kapcsolódó linkek:

 

www.iranymagyarorszag.hu/info/szatymaz/

 

http://www.szatymaz.hu/

 

 

Algyő Deszk Dóc Domaszék
Ferencszállás Klárafalva Kübekháza Röszke
Sándorfalva Szatymaz Tiszasziget Újszentiván
Szeged-kt