Bejelentkezett:
Adatmódosítás
Főoldal
Mi is az a LEADER?

Kübeháza

Projektlátogatások:

Kübekháza

 

Kübekháza Szegedtől délkeletre fekszik, közel a román és a szerb határhoz. A kis település Karl Kübeck von Kübau grófról, az Osztrák-Magyar Monarchia udvari kamarásáról kapta nevét. A dohánytermelést folytató kis telepes falu, a dolgos német és magyar polgárainak köszönhetően gyorsan épült, szépült és a századfordulóra a környék legszebb és leggazdagabb falujává lett.

A településen a rendszerváltozásig épült ugyan néhány km aszfaltos út, kiépült a járdahálózat és 1979-ben egy új nyolc tantermes iskolát is átadtak a régi, lebontott helyén, azonban a falu négy évtizedére valójában a mozdulatlanság nyomta rá a bélyegét.A település mértani központjában lévő Petőfi téren (főtér) található a német és magyar összefogás eredményeként 1853-ban épült katolikus templom, amelyet hosszú elhanyagoltság után az 1998-tól kezdtek kívül és belül felújítani.  A falu legnagyobb ünnepe a Szent István-napi búcsú minden év augusztus 20-án.Településünk elsőszámú nevezetessége mára minden bizonnyal az 1999-óta megrendezésre kerülő Operettfalu-Kübekháza program, amelyet minden év július utolsó szombatján rendeznek meg a település főterén, ahová szerte a világból ezrek és ezrek érkeznek, hogy megcsodálják. Magyarország legnagyobb ingyenes szabadtéri operettgáláját. Mozdul a település, messzi távolból hazavárja a családtagokat, barátokat.

 Kübekháza gazdagnak mondható évi kulturális programjain túlmenően, nagy hangsúlyt fektetnek a település vezetői a falu infrastrukturális fejlesztésére. Egy időben több helyszínen - főként pályázati források igénybevételével halad a falu-fejlesztés, amely sok esetben - költségtakarékossági szempontok figyelembe vétele miatt - közösségi összefogással valósul meg, egy élhetőbb, szebb település megvalósítása érdekében.

 

Kübekháza térképe az Európai Uniós támogatások tükrében:

 kubekhaza.JPG

Kapcsolódó linkek:

 

www.kubekhaza.hu

 

www.iranymagyarorszag.hu/info/kubekhaza

Algyő Deszk Dóc Domaszék
Ferencszállás Klárafalva Kübekháza Röszke
Sándorfalva Szatymaz Tiszasziget Újszentiván
Szeged-kt